Méghozzá laktózmentesen készítve! A vízióm egy jókedvcsináló tavaszi süti volt, a vaníliás pudingos állaga és a benne lévő egzotikus gyümölcs miatt. Mivel egymásra rétegeztem ezeket a lágy textúrájú finomságokat, ezért tökéletes alapnak gondoltam a kedvencemet, a zabkekszet. A tetejét pedig megkoronáztam egy csokiréteggel, ami keretbe foglalja a lényegi részt, a pudingot és pürét.
Végre egy hét után szépen megérett a mangó amit vettünk, és gondoltam felhasználom egy sütibe, mert még sose készítettem mangóval semmit. Ehhez egy nem túl tolakodó vaníliás pudingot képzeltem el, és így állt össze az ötlet.
Sajnos, mint ahogy az egy saját recept kikísérletezésénél előfordul, elsőre nem sikerült úgy, ahogyan szerettem volna. Először tejcsokival öntöttem le, és az alacsony kakaótartalomnak és az arányaiban hozzáadott sok tejszínnek köszönhetően nem dermedt meg egy egész estés hűtés után sem, és amúgy is nagyon intenzíven édes volt, túl sok csokit használtam és a mangós ízt nem emelte ki. Ezt korrigáltam a második próbálkozásnál és egy magasabb kakaótartalmú étcsokit választottam, kevesebb tejszín felhasználásával. A vaníliás puding is elbírt volna ekkor több keményítőt, és bevallom, először kicsit bátortalanul használtam, amitől túl puha és könnyed lett. A mangós réteget ráadásul először nem pürésítettem eléggé össze, és csak vízzel és cukorral főztem fel. Ezt a második nekifutásnál tortazselével egészítettem ki, jobban összeturmixoltam, és így egy homogén, tükörsima felületet kaptam, amit eredetileg is szerettem volna. Az első verziónál kombináltam a bio szójatejet és a laktózmentes tehéntejet, de a "javított" változatnál csak bio szójatejet használtam. Még egy receptnél se cseréltem le a laktózmentes tejet alter tejre, de most ezt is ki szerettem volna próbálni.
És hogy miért bio szójatej?
Nem csak kiváló alternatíva az állati eredetű tej helyett, de a szójatej növeli a kollagénszintet a szervezetben, hidratálja a bőrt, nagyon jó hatással van a bőr kiszáradása ellen. Majdnem kétszer annyi a fehérjetartalma, mint a tehéntejnek, a bio szójatej pedig ellenőrzött ökológiai forrásból származik. Tökéletesen illik a vegán étrendbe, mivel nem tartalmaz tejszármazékot.

Ez a süti persze nem vegán a benne lévő vaj, tejszín és tojás miatt, ezt azért ne feledjük!
Ettől függetlenül maga a bio szójatej a vegán étrend kiváló alapját képezheti.
Elkeseredésemben instastorykban megosztottam az ismét elrontott művemet, hozzátok fordultam tanácsért és azt a tippet kaptam, hogy miért nem készítem el újra, pohárkrém formában.
Köszönöm a sok kedvességet és ötletet, amit adtatok a második sütikudarc után, így ezért is készítettem el harmadszorra, immár pohárkrém formájában 😊
Ekkor is még egy kicsit alakítottam a recepten, illetve nem éreztem eléggé mangósnak, ezért került a végső receptbe mangószirup is.
Eddig sose futottam neki háromszor egy saját recept megalkotásának, mert általában elsőre vagy másodszorra szoktak sikerülni, de hát így kreálhat újat az ember, a lelkesedést pedig nem szabad hagyni, hogy alább hagyjon, tovább kell menni és alkotni!
Nektek előfordult már, hogy harmadszorra is nekifutottatok egy receptnek?
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
R E C E P T
6 pohárhoz
Zabkekszes alap
70 gramm laktózmentes vaj
170 gramm natúr zabkeksz
negyed csipet só
A vajat felmelegítjük és hozzácsorgatjuk az összeaprított zabkekszhez.
Összekeverjük, egy picike sót teszünk hozzá és a poharak aljába nyomkodjuk.

Vaníliás krém
400 ml bio szójatej
30 gramm laktózmentes vaj
2 tojássárgája bio tojásból
30 gramm keményítő
7 gramm vaníliás cukor
80 gramm kristálycukor
A vaníliás krémhez az összes hozzávalót a keményítőn kívül egy lábosban közepes lángon kb. 15 perc alatt megfőzzük (néha kevergessük meg, hogy a cukor ne ragadjon le az edény aljára), majd hozzáadjuk a keményítőt, még felforraljuk, és ha már kellően sűrű állagú lett a keverés mellett, akkor félretesszük és kihűtjük.
A zabos alapokra tesszük és egy-két óra alatt a hűtőben lehűtjük.

Mangós püré
160 ml víz
1 érett mangó
2 evőkanál mangószirup (koktélokhoz használt szirup)

10 gramm színtelen tortazselé
A mangós püréhez egy érett mangót megpucolunk, kis darabokra vágjuk és feltesszük közepes lángon forrni a kristálycukorral és vízzel egy lábosban. Miután elkezd forrni és a mangó megpuhul, nyomkodjuk szét, hogy minél jobban szétessenek a darabok. Vegyük le a tűzhelyről és botmixerrel homogén állagúra pürésítsük össze, rakjuk hozzá a szirupot. Tegyük vissza és keverjük hozzá a tortazselét, amit forrástól számított egy percig kevergessünk. Kapcsoljuk le a lángot és tíz percig hagyjuk hűlni, közben egyszer-kétszer keverjük át. Csorgassuk a poharakba.

🍫🍫🍫
Csokis réteg
Csokis réteg
70 ml laktózmentes 30%-os tejszín
100 gramm min. 50%-os étcsokoládé
fél evőkanál kristálycukor
Tegyük fel a sütinkre a koronát egy kis csokis réteggel! Melegítsük össze a hozzávalókat egy lábosban (alacsony-közepes lángon), és ha a csokink teljesen elolvadt, vegyük le a tűzről és fedjük be vele a pohárkrémek tetejét.
Fél napra tegyük be a hűtőbe.
(Ha soknak érzitek hozzá a csokit, akkor el is hagyhatjátok róla)
Remélem kedvet kaptatok ehhez a sütihez, írjátok meg, hogy nektek hogy sikerült, ha elkészítettétek! 😊

Megjegyzések
Megjegyzés küldése