Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2020

VANÍLIÁS-MANGÓS POHÁRKRÉM

Méghozzá laktózmentesen készítve! A vízióm  egy jókedvcsináló tavaszi süti volt, a vaníliás pudingos állaga és a benne lévő egzotikus gyümölcs miatt.  Mivel egymásra rétegeztem ezeket a lágy textúrájú finomságokat, ezért tökéletes alapnak gondoltam a kedvencemet, a zabkekszet. A tetejét pedig megkoronáztam egy csokiréteggel, ami keretbe foglalja a lényegi részt, a pudingot és pürét. Végre egy hét után szépen megérett a mangó amit vettünk, és gondoltam felhasználom egy sütibe, mert még sose készítettem mangóval semmit. Ehhez egy nem túl tolakodó vaníliás pudingot képzeltem el, és így állt össze az ötlet.  Sajnos, mint ahogy az egy saját recept kikísérletezésénél előfordul, elsőre nem sikerült úgy, ahogyan szerettem volna. Először tejcsokival öntöttem le , és az alacsony kakaótartalomnak és az arányaiban hozzáadott sok tejszínnek köszönhetően nem dermedt meg egy egész estés hűtés után sem, és amúgy is nagyon intenzíven édes volt, túl sok csokit használtam és a mangós ízt nem em

A TÖKÉLETES TÚRÓGOMBÓC

Legalábbis a számomra 😊 Ezt a receptet én csak elhoztam most nektek, nem én készítettem teljesen, de én felügyeltem és segédkeztem benne. Egy adagból 12 cuki kicsi-közepes méretű gombóc kerekedik ki. - - - - - - - - - - - - R E C E P T - túró - gombóc Na jó, azért nem ennyire egyszerű! 😄 De közben mégis, hiszen nagyon hamar készen van (azért egy kis izgalmas pár órás várakozás benne van) és nagyon hamar el is fog fogyni! Tehát, amikre szükséged lesz: - 250 gramm laktózmentes tehéntúró - 2 tojás - 1 deci búzadara - 4 gramm vaníliás cukor - fél citrom reszelt héja - fél csipet só - 1 evőkanál étolaj - 450 gramm zsemlemorzsa - porcukor - laktózmentes tejföl A túrót villával nyomkodjuk össze egy tálban és üssük bele a tojásokat, szórjuk bele a búzadarát, vaníliás cukrot és sót, reszeljük bele a fél citromot, majd tegyük be a hűtőbe lefedve minimum 4 órára, de akár egy fél napra, ha időben eszünkbe jut összeállítani. Az idő

TAVASZI LAZACOS TÉSZTA

Egy könnyed cukkinis lazacos tészta, karamellizált gombával és egy jó pohár borral. Hát kellhet ennél több egy tavaszi otthonülős hétvégére? Szerintem nem. Nekem legalábbis ez az étel visszahozta egy kicsit a jókedvet , az önfeledt, szép időben töltött pillanatokat ebben a borús időszakban. Friss zöldségért azért lementünk gyorsan a boltba (amíg még lehet), megláttuk a szép cukkinikat és bio csiperkegombát, és bedobtuk a szatyrunkba. Itthon volt még egy megkezdett laktózmentes tejszín és egy füstölt norvég lazac, egy doboz penne, így nem is volt kérdés, hogy mi lesz a mai ebéd. Sajnos ma már nem volt szép teraszra kiülős meleg idő, de nem is baj, mert így még jobban esett a bezártság miatt ez a fogás. Ha ti is szeretnétek egy kis napsütést csempészni a napotokba, készítsétek el ebédre vagy vacsorára ezt a receptet! :) - - - - - - - - - - - - - - - - - -  R E C E P T - 2 főre - 1. Pucolj meg 2 cukkinit és zöldséghámozóval vékony csíkokat hámozz belőle.

AZ ÉN VEGÁN RÉPATORTÁM

Az én vegán répatortám igazán különleges: avokádóolajjal készült, pekándió, kesudió és mogyoró is helyet kapott benne, megspékelve egy kis datolyával és a tetején lágy kókuszkrémmel. És hogy micsodaaa?! Vegán torta ? Sose gondoltam volna, hogy én valaha készítek ilyen sütit, de hát úgy látszik, ez az idő is elérkezett :D Nem egy tipikus recept ez tőlem, de a húgom ezt kérte a szülinapjára, és hát ha ezt kérte, akkor én ezt készítettem el neki. Saját recepttel. Sose mertem még vegán recepttel kísérletezni , és sajnos elsőre nem is sikerült, szépen elrontottam, amin annyira nem is lepődtem meg, bár kissé szomorú voltam (na jó, nem kissé, mert fél napig lógattam az orrom miatta). De nem adtam fel és második nekifutásra tökéletesítettem a receptemen. Persze nem minden sikerülhet azonnal finomra, és ezt el kell fogadni, nem szabad feladni. Így tettem én is. A liszt-olaj arány nem volt valószínűleg megfelelő az első adagnál, illetve ami egy fontos tanulság volt, az az, ho