A karantén-home office-ebédházhozszállítás fergeteges hármasában most a KIOSK ebédmenüjét próbáltam ki egy teljes héten keresztül. A Kiosk is fent volt már a listámon, és ha már így hozta az élet, akkor most, a karantén alatt próbáltam ki a náluk kapható fogásokat.
Az elején máris a végével kezdeném: a desszertekkel.
Minden nap teljesen eufórikus állapotban nyitottam ki a desszertesdobozt, hogy vajon milyen szemet gyönyörködtető látvány fog elém tárulni aznap. A heti lista alapján a Rigó Jancsit vártam a legkevésbé, mert nem szeretem az ilyen típusú habos-krémes sütiket, de hát ez annyira nem az volt, amit vártam volna, hogy azt szavakkal leírni se tudom. Ennyire űberkirály desszertet rég nem ettem, ráadásul annyira pozitív csalódás volt pont emiatt, hogy nem szeretem alapjáraton ezt a süteményt, hogy őszintén szólva nem is értem, miért ezt a nevet adták neki. Kinézetre nagyon baba volt, ízre pedig OHMYGOD, take all my money érzés kerített hatalmába, ahogy elmajszoltam. Roppanós réteg, sűrű (nem habos) szupercsokis íz. Isteni.
Ami még labdába rúgott, az a csütörtöki Csoki marquise volt, ami mellé olyan málnapüré került, hogy azt hittem, minden egyes falatnál egyszerre több száz málnaszem robban a számban. A hozzá kerített morzsa textúrája és a vaníliás krém mennyei kombinációja csak emelte a csoki fényét, egyszerűen minden pici kis falat és a málnaszem hozzáadott az ízélményhez. Csodálatos volt.
A szerdai Máglyarakás sajnos nem volt ekkora izgalom, túl édes volt, ami szintén elmondható a hétfői Pisztáciás sütire. Ott a pisztáciás-marcipános íz dominált nagyon intenzíven és a szó szerint csöppnyi maracujaszósz annyira brutálédes volt, hogy két pohár vizet le kellett tolnom utána. A tésztája viszont szuperomlós volt, a rajta lévő friss gyümölcsök pedig rögtön el is fogytak róla, de maga a "massza" sajnos nem jött be.
Az i-re a pontot a pénteki, utolsó napra rendelt Eper omlett névre hallgató desszert tette fel, puha piskótával, a piskóta és a krém közötti eperszósszal, friss eperrel. Szuper lezárása volt a hétnek ez a finomság.
Ezek a falatnyi, fenséges dizájndesszertek mind akkora ízbombát rejtettek magukban, hogy szinte kész csoda volt, hogy egy-egy darabba mennyi íz sűrűsödik össze.
A Tavaszi zellerleves állaga nem fogott meg, a Gombaleves intenzív és krémes volt, ez teljesen rendben volt, viszont nem vagyok oda a gombalevesért, ezért ezt is átpasszoltam. Péntekre a szakács nagyon szerelembe eshetett, mert a Magyaros zöldbableves annyira sós volt, hogy a felét se tudtam megenni, pedig a sóssággal nem szokott gondom lenni, de ez már nekem is sok volt.
A Lecsós pulykaragu tarhonyával remek hétfői kezdés volt, tökéletes állagú volt a tarhonya, feldobták az újhagymával. Egy kicsit több hússal én elbírtam volna viselni, de jóízűen belakmároztam az egészet, minden egyes kis tarhonyadarabig.
A Kukoricapelyhes tengeri halfilé frissebb állapotában ütősebb lett volna, de hát nyilván egy panírozott halnál ez várható, ha pár órával korábban készül el. Így sajnos a ropogóssága elmaradt, de kihozta az ízét a citromgerezd és a currys majonézzel remek párosítás volt az egyébként nem túl minőségi rizs. Ahhoz képest, hogy nem vagyok akkora hal fanatikus, simán megenném ezt a fogást máskor is.
A Töltött csirkecomb borsós tölteléke nagyon adta, viszont alatta sajnos a husi kevés volt, mint ahogy az általában a combbal lenni szokott. Ha még egy combot hozzácsaptak volna, tökéletes is lett volna mennyiségre. A hozzá készült törtburgonya remek volt.
A Túrós csusza felejtős volt a heti menüből, és ahogyan az a képen is látszik, kevés túróval készült, így inkább csak egy tésztakupac volt ez.
A pénteki Vadas marhanyak volt a kedvencem: tökéletes arányban volt egymással a hús és a köret, a marhanyak extraomlós és puha volt, de azért még egy kis szaft jöhetett volna rá.
Egyértelműen ez vitte a prímet a főételek közül.
Az 5 napra rendelt ebédmenü desszert nélkül 2100 Ft/nap, desszerttel 2550/nap, hétfőtől péntekig egyben rendelve a menü pedig ingyenes házhozszállítással jár.
Jó volt kipróbálni a KIOSK konyháját, de annyira nem vett le a lábamról. Ha megnyílnak a helyek Budapesten, azért a nyár folyamán biztosan kiülök majd a teraszára egy fröccsre és egy csodálatos desszertre élvezni a jó időt.
#koronapló #karanténkonyha #házhozszállítás
#koronapló #karanténkonyha #házhozszállítás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése